„Sport? Hagyja abba!”

Bakonyerdő Maraton 2014

Világéletemben sportoltam. Nem versenyszerűen, de a mozgás a mindennapjaim része. Nekem ez a levezetés, ez a hobbi, a baráti társaság egy része, a feszültségoldás, a szabadság.

A két éves „nem tudjuk mi történik Önnel” periódusban a többféle diétavariáció mellett azt is javasolták, hagyjam abba a sportolást. Őrültséget csinálok, mert elégetem a testem, tönkreteszem az anyagcserémet, közel a negyvenhez le kellene állni (!!!) . Érted, ezt mondták, közel a negyvenhez le kell állni! Azt hittem rosszul hallok!

Heti négyszeri edzés. Na, ezt túlterhelésnek nem mondanám. Mi ebben a halálos? Persze köleskásával és gyógyteával, nem is ment.  Annyira éreztem, nem azzal van a baj, hogy futok és ráülök a biciklire, összesen hetente négy alkalommal. Viszont meggyőződéssel javasolta a dietetikus és az orvos (!). Nem azt mondta, hogy hagyjam el a tejterméket vagy a lisztet. Nem, á dehogy! Hagyjam el a sportot!

Innentől kezdve nem is érdekelt mit mondanak! Bólogattam és menekültem onnan! Csak el innen! Ezt nem hiszem el. Fetrengős gyomorgörcsöm van és utána csalánkiütésem, tehát csakis a sport a hibás! Egy cinkos a bajban!

Persze éreztem, hogy fáradékonyabb vagyok, nem bírom úgy a terhelést, de belül azt is éreztem, hogy ennek ellenére akarom a mozgást, és nem esik rosszul. Aki sportol, tudja, hogy a mozgás milyen felszabadító érzés, erről nem akartam lemondani.

Két nagyon jó sporteredményem is volt abban az időszakban, nem is értem hogyan, de megcsináltam. Nem bizonyítani akartam, bennem sokkal inkább az munkált, hogy jól érezzem magam és bármi, amivel ezt elértem, megtettem.

Zöldben, futóversenyen 2014

A másik kedvenc reakcióm: idegi alapon van, biztos stresszes a munkahelyem, többet kellene pihenni. Jajj, ezt már nagyon unom! Ha valamit képtelenek diagnosztizálni, akkor az a kór csakis idegi alapon lehet. Elmentek odáig, hogy felszólítottak, nézzek szembe a problémákkal, lehet hogy éppen a fától nem látom az erdőt. Te jó ég! Hagyjanak már békén! Mutatom nekik az előzményeket, a vaskosra gyűlt leleteket, én magam javaslom, hogy az ételallergia vizsgálatot végre végezzék már el. A válasz: nem indokolt. Jézusom! Nem indokolt, mikor négyszer száguldott be velem a mentő, mert dagadtam? Végre, végre másfél év kín után eljutok a felnőtt gasztroenterológiára és mit mondanak: jógázzak. Vérvétel nem indokolt. Csalódottan kullogtam haza, mígnem két nap után ismét a sürgősségin kötöttem ki.

Mindenkinek megvan a hosszabb, rövidebb ideig tartó saját tortúrája, míg végre valahára eljut a gluténmentes diétáig. Azt gondolom mielőtt az ezerarcú tünetek alapján bárkit is leírnának, ne hagyja befolyásolni magát, hanem merjen hallgatni a belső hangra, a saját megérzéseire. Többet ér egy csendes befelé figyelés minden harsány, sokszor megalázó szónál.